BIZTATÓ

LÉVAI JÚLIA MÍRA

(facebook, 2018. április 10.)

Vigasztaljon mindenkit, hogy ezek a cinikus gazemberek még nálunk is jobban tudják: kizárólag az aljasságaikkal nyertek, és semmiképp sem valamiféle nemes eszmével vagy meggyőződéssel, amely önmaguk előtt is hitelessé tehetné őket. Hiszen szándékoltan és kimódoltan hazudnak, lopnak, csalnak és írnak át törvényeket – egy percig sem gondolhatják önmagukat tisztalelkű embereknek. Azért hallottak ők már arról, hogy mit is jelent tisztesség, erkölcs, és pontosan tudják, hogy nekik ahhoz semmi közük. Miközben az ellenfeleiknek (jó, nem mindegyiknek, de azért épp elégnek) nagyon is van.

Ma pedig, a különlegesen nagy részvétel láttán, tíz-tizenkét órán át mégis csak erősen félniük kellett attól, hogy esetleg érvényesülhet velük szemben ez a valódi fölény. Ha csak ennyi időre is, de át kellett élniük, hogy alul is maradhatnak. Látniuk kellett maguk előtt, mi minden érheti utol őket, a bírói ítéletektől a népharagig. Miközben viszont annyira még nem profi gengszterek, hogy rutinból továbblépjenek az ilyen, vészjósló helyzeteken. Eddig még sosem birtokoltak ilyen hatalmas, lopott vagyonokat, mint most, bevonva a csalásba az egész családjukat, az összes kisgyerekükkel együtt – kezdők a gengszterségben. Így szükségképpen ügyetlenek, és iszonyú nagy munkát kell befektetniük abba, hogy hihetővé adminisztrálják a csalásaikat. Nem lesznek jó éjszakáik nekik sem, és egyre gyakrabban kell félniük a leleplezéstől.
Ráadásul még ott az OLAF és az összes többi bizottság is, amely nem fogja abbahagyni a vizsgálódást. Jönnek majd sorban a kötelezettségszegési büntetések, két év múlva pedig vége az uniós finanszírozásunknak – az unió általában is csődbe fogja vinni az országot, miközben az államadósság is több mint 90 százalék, hiába hazudják el, ez tényszerűen akkor is ennyi.
Mindennek pedig minden ódiumát nekik kell majd viselni, a válság az ő fejükre fog ráomlani, amit már nem lehet majd elfedni a migránsozással.
Fogjuk fel úgy, hogy mindeközben a társadalom is kapott annyi időt, hogy esetleg kitermeljen magából egy új, politikusi generációt. Amely nem lesz annyira impotens, mint a mai ellenzék, sőt, esetleg képes elveket is képviselni.
Más lehetőségünk úgysincs, mint hogy igyekezzünk valahogy ennek az esélyét segíteni. Nem érdemes gyászba borulni, nem az igazságaink vesztek el, és nem is az értékeink, csupán egy ócska számtani-taktikai helyzet.
Béke poraira, úgysem volt benne semmi éthosz.

Nádas Alexandra: Kis Budapesti séta, 2010. vegyes t., fatábla, 35×35 cm.

NEM KORLÁTOKRA, HANEM UTAKRA

 ÖRDÖGH CSILLA

(facebook, 2018. április 10.)

Kavarognak bennem érzések, gondolatok, kérdések, kételyek. Van, hogy megosztom itt is némelyiket. Van, hogy rendre utasíttatom, mondván: nem értjük a vidéken élőket, mi, pestiek. Meg, hogy ti, anyaországbéliek, nem érzitek át a mi fájdalmunkat, bezzeg a kormány, az igen, az érti Trianon árváit, hát ezért állunk melléjük, foggal-körömmel ragaszkodva magyarságunkhoz. Kedves barátaim és ellenfeleim, van ám okom s tán jogom is elmondani, mit érzek minderről s tartom közös veszteségnek, ami évek óta zajlik s a napokban triumfál! Születtem-éltem-szerettem-sirattam vidéken, tanultam, dolgoztam, iparkodtam a Városban, hová, valljuk be, mindannyian vágytunk, amit kicsit mindig irigyeltünk, olykor pedig lesajnáltunk, alig is értettük, mit szeret rajta az a sok pestivé lett. És bizonyára nem véletlenül tanultam néprajzot s jártam be, amint tehettem, Erdélyt, a Felvidéket, és nagyszüleim szülőföldjét, a Vajdaságot, vagy épp kedves zalai dombjaim folytatását, a szlovén lankákat. Lettek ott is, maradtak otthon is barátaim. Miattuk és értük is szerettem volna egy közös Európát, hogy megszűnjenek a határok, esély legyen ott élni, tanulni, dolgozni, szeretni, siratni, ahová a szívünk, gyökereink vagy épp kíváncsiságunk, fölfedezni vágyásunk húz. Nekem a haza, a kicsi és a történelmi Magyarország ismerni való, tudással fölvértezve szeretni való közösség és nem elkülönülés. A mesék-mondák-balladák világa is - de a mai tudástárak kínálata is. És nehezen viselem az álságos odaborulásokat, hamisított történeteket, retrográd kosztümöket testen és lelken. Most újra kellene erő és hit, hogy nem volt hiába annyi szándék és találkozhat még múlt-jelen-jövendő Duna-Tisza- Maros- Küküllő - Dráva - Körösök partjain, az értelemig és tovább. S várhat bennünket Párizs, London, Jeruzsálem vagy épp Algír, Hanoi, a leszálló sárkány öble és a Csendes óceán, a Kaspi tó és a világ bármely csodája. Nem ellenségképekre és háborús retorikára vágyom. Nem korlátokra, hanem utakra. Ha ezt elfogadjátok tőlem, akkor örülnék, ha összetartozhatnánk. Csak most kicsit nehezebb a szívem és kavarognak bennem érzések, gondolatok, kételyek. Okom van rá. S tán jogom és tanult mesterségeim okán kötelességem is megosztani.

Fotó: sj