BIZTATÓ

LÉVAI JÚLIA MÍRA

(facebook, 2018. április 10.)

Vigasztaljon mindenkit, hogy ezek a cinikus gazemberek még nálunk is jobban tudják: kizárólag az aljasságaikkal nyertek, és semmiképp sem valamiféle nemes eszmével vagy meggyőződéssel, amely önmaguk előtt is hitelessé tehetné őket. Hiszen szándékoltan és kimódoltan hazudnak, lopnak, csalnak és írnak át törvényeket – egy percig sem gondolhatják önmagukat tisztalelkű embereknek. Azért hallottak ők már arról, hogy mit is jelent tisztesség, erkölcs, és pontosan tudják, hogy nekik ahhoz semmi közük. Miközben az ellenfeleiknek (jó, nem mindegyiknek, de azért épp elégnek) nagyon is van.

Ma pedig, a különlegesen nagy részvétel láttán, tíz-tizenkét órán át mégis csak erősen félniük kellett attól, hogy esetleg érvényesülhet velük szemben ez a valódi fölény. Ha csak ennyi időre is, de át kellett élniük, hogy alul is maradhatnak. Látniuk kellett maguk előtt, mi minden érheti utol őket, a bírói ítéletektől a népharagig. Miközben viszont annyira még nem profi gengszterek, hogy rutinból továbblépjenek az ilyen, vészjósló helyzeteken. Eddig még sosem birtokoltak ilyen hatalmas, lopott vagyonokat, mint most, bevonva a csalásba az egész családjukat, az összes kisgyerekükkel együtt – kezdők a gengszterségben. Így szükségképpen ügyetlenek, és iszonyú nagy munkát kell befektetniük abba, hogy hihetővé adminisztrálják a csalásaikat. Nem lesznek jó éjszakáik nekik sem, és egyre gyakrabban kell félniük a leleplezéstől.
Ráadásul még ott az OLAF és az összes többi bizottság is, amely nem fogja abbahagyni a vizsgálódást. Jönnek majd sorban a kötelezettségszegési büntetések, két év múlva pedig vége az uniós finanszírozásunknak – az unió általában is csődbe fogja vinni az országot, miközben az államadósság is több mint 90 százalék, hiába hazudják el, ez tényszerűen akkor is ennyi.
Mindennek pedig minden ódiumát nekik kell majd viselni, a válság az ő fejükre fog ráomlani, amit már nem lehet majd elfedni a migránsozással.
Fogjuk fel úgy, hogy mindeközben a társadalom is kapott annyi időt, hogy esetleg kitermeljen magából egy új, politikusi generációt. Amely nem lesz annyira impotens, mint a mai ellenzék, sőt, esetleg képes elveket is képviselni.
Más lehetőségünk úgysincs, mint hogy igyekezzünk valahogy ennek az esélyét segíteni. Nem érdemes gyászba borulni, nem az igazságaink vesztek el, és nem is az értékeink, csupán egy ócska számtani-taktikai helyzet.
Béke poraira, úgysem volt benne semmi éthosz.

Nádas Alexandra: Kis Budapesti séta, 2010. vegyes t., fatábla, 35×35 cm.

NEM KORLÁTOKRA, HANEM UTAKRA

 ÖRDÖGH CSILLA

(facebook, 2018. április 10.)

Kavarognak bennem érzések, gondolatok, kérdések, kételyek. Van, hogy megosztom itt is némelyiket. Van, hogy rendre utasíttatom, mondván: nem értjük a vidéken élőket, mi, pestiek. Meg, hogy ti, anyaországbéliek, nem érzitek át a mi fájdalmunkat, bezzeg a kormány, az igen, az érti Trianon árváit, hát ezért állunk melléjük, foggal-körömmel ragaszkodva magyarságunkhoz. Kedves barátaim és ellenfeleim, van ám okom s tán jogom is elmondani, mit érzek minderről s tartom közös veszteségnek, ami évek óta zajlik s a napokban triumfál! Születtem-éltem-szerettem-sirattam vidéken, tanultam, dolgoztam, iparkodtam a Városban, hová, valljuk be, mindannyian vágytunk, amit kicsit mindig irigyeltünk, olykor pedig lesajnáltunk, alig is értettük, mit szeret rajta az a sok pestivé lett. És bizonyára nem véletlenül tanultam néprajzot s jártam be, amint tehettem, Erdélyt, a Felvidéket, és nagyszüleim szülőföldjét, a Vajdaságot, vagy épp kedves zalai dombjaim folytatását, a szlovén lankákat. Lettek ott is, maradtak otthon is barátaim. Miattuk és értük is szerettem volna egy közös Európát, hogy megszűnjenek a határok, esély legyen ott élni, tanulni, dolgozni, szeretni, siratni, ahová a szívünk, gyökereink vagy épp kíváncsiságunk, fölfedezni vágyásunk húz. Nekem a haza, a kicsi és a történelmi Magyarország ismerni való, tudással fölvértezve szeretni való közösség és nem elkülönülés. A mesék-mondák-balladák világa is - de a mai tudástárak kínálata is. És nehezen viselem az álságos odaborulásokat, hamisított történeteket, retrográd kosztümöket testen és lelken. Most újra kellene erő és hit, hogy nem volt hiába annyi szándék és találkozhat még múlt-jelen-jövendő Duna-Tisza- Maros- Küküllő - Dráva - Körösök partjain, az értelemig és tovább. S várhat bennünket Párizs, London, Jeruzsálem vagy épp Algír, Hanoi, a leszálló sárkány öble és a Csendes óceán, a Kaspi tó és a világ bármely csodája. Nem ellenségképekre és háborús retorikára vágyom. Nem korlátokra, hanem utakra. Ha ezt elfogadjátok tőlem, akkor örülnék, ha összetartozhatnánk. Csak most kicsit nehezebb a szívem és kavarognak bennem érzések, gondolatok, kételyek. Okom van rá. S tán jogom és tanult mesterségeim okán kötelességem is megosztani.

Fotó: sj

TESTEM, LELKEM

LADÁNYI ZSUZSA
(facebook, 2018. február 13.)

Megnéztük tegnap Enyedi Ildikó filmjét.Tényleg egészen különleges alkotás. Nem is tudtam utána éjjel aludni. Nem fájt semmim, a Testem hagyott volna pihenni, de a Lelkem nem nyugodott, felkavart az élmény.Magamban még most is bontogatom ennek a csodálatos filmnek a rétegeit, mint amikor egy tökéletes, szép, fényes vöröshagymának választom le óvatosan, finoman a rétegeit, mindig újabb és újabb valóságot fedezek fel.Csodálattal tölt el, hogy ebből a végtelenül összetett, sokféle valóságból hogyan formálódott szervesen összefüggő, tökéletes Egész, az Ember életének rajza.A felszín, amit kívülről látunk, mennyi különféle színt, érzést rejt magában! Varázslatos, ahogy megelevenedik a sok féle egymáséhoz mégis hasonlító emberi élet. Megrendítő a belső, csak magunk számára látható, vagy még saját magunk számára is rejtélyes belső világunk együttlétezése a külső, nyilvános élettel. 
Megrendítő a viszonyunk a számunkra táplálékul szolgáló állatokhoz is. Az ő érzéseikbe ugyanúgy félelmetes belegondolni, mint a körülöttünk élők lelki történéseibe. Mindannyian félünk valamitől, mindannyiunknak megvan a maga belső valósága. De jó lenne a mindennapokban úgy együtt élni, hogy az senkinek ne fájjon, s mégis maradhassunk azok, akik a tiszta, fehér lelkünk szerint, a hóesés csendjében vagyunk, vagy amilyenek lenni szeretnénk! 
És még valami; minden tisztelet azoknak, akik elvégzik helyettünk a piszkos, véres munkát, húst biztosítanak az asztalunkra, hogy mi büntelenül élhessünk álmainknak...

Testről és lélekről. Enyedi  Ildikó filmje

THINES (PROVENCE)

NÁDAS ALEXANDRA
 Thines (Provence).2009. 50×50cm. vegyes t. fatábla

Nádas Alexandra: Thines (Provence).2009. 50×50cm. vegyes t. fatábla

BE-, KI-, LE-, FEL-, ...KÖZLEKEDÜNK

LÉVAI JÚLIA MÍRA

(facebook, 2018. február 4.)

Igazán megható, ahogy a BKK most, a nagy, általános készültség közepette még külön arra is gondot fordít, hogy épségben hazaérjünk a járműveikkel.
Szombaton például ezt mondták be percenként a buszmegállókban:
„Felhívjuk kedves utasaink figyelmét, hogy mivel ma esett az eső, az utak mellett a járművek lépcsői is síkosak, csúszósak lehetnek. Kérjük, fel- és leszálláskor figyelmesen közlekedjenek a lépcsőn”.

Mivel én ha csak lehet, gyalog járok, így pl. szombaton sem kellett kivennem a részemet a járműves közlekedésből, így a figyelmeztetéseket is csak olyankor hallottam, amikor épp elmentem egy buszmegálló mellett. És ez nagy szerencse, mert el nem tudom képzelni, hogy miként kell egy buszon felszállás közben közlekedni. Ilyenkor például igekötőt is oda lehet tenni a tevékenységünket kifejező szó elé? Mondhatjuk-e, hogy „na, most óvatosan felközlekedem ezen a lépcsőn”, illetve miután hazaértünk, mesélhetjük-e azt a családunknak, hogy „képzeljétek, sikerült úgy leközlekednem a buszról, hogy nem csúsztam meg, pedig igencsak síkos volt, még az a helyes kis utasbarát süllyesztett padlós is”?

Megannyi kérdés. Ráadásul később valami olyasmit is mondtak, hogy „mivel a gépjárművek olykor váratlanul fékezésre kényszerülnek, ezért akkor is vigyázva közlekedjünk, amikor az átjárókon haladunk át”.
Itt meg azt nem értettem, hogy hogy kerülnek ide az átjárók. Mert ha nekem a fékezésről beszélnek, akkor az Ó végű szavak közül primitív módon csak a kapaszkodó jut az eszembe, az átjárókról viszont csak az északnyugati – attól tartok, ott mostanában nem fogok közlekedni. Kis gyaloglás után persze eszembe jutott, hogy az átjáró jelentheti az átkelőt, más néven zebrát is, amelynél viszont szerintem engem az veszélyeztet a legkevésbé, ha a buszvezető hirtelen fékez. Hiszen azt inkább az ő nyaka bánja, bajba én akkor kerülök, ha eközben túlcsúszik a kocsi, ám ha nekem erre a buszon való közlekedés idején kellett volna rájönnöm, síkos lépcsők és hirtelen fékezések közepette, hát én nem is tudom, élnék-e még egyáltalán.
Szóval mindez ismét csak abban erősített meg engem, hogy nekem igazán tényleg csak a repülőn van a helyem, ami ugyan szintén egy közlekedési eszköz, de ott nyelvi szempontból mégis sokkal egyszerűbbek a dolgok.
Az ember felszáll rá, azután a gép is felszáll vele, és ettől kezdve az a szó, hogy „közlekedni”, elő sem kerül. Bár a fene tudja: ha a repülőtéren is a BKK-sok beszélnének a megafonba, lehet, ott is azt hallanánk, hogy gyorsan közlekedjünk oda a kapunkhoz, mert a járatunk mindjárt felközlekedik az égbe, és aztán nézhetünk, mint Rozi az átjáróban.
 

Repcsiablak, startlap.hu

EGY UTOLSÓ TANGÓ

SZOKODI BEA fotója

egy utolsó tangó...Benedek Miklós és Ullmann Mónika, Heisenberg

SOKSZEMKÖZT

VÁSÁRHELYI MÁRIA
(facebook, 2018. 02.03.)

Ugye senki nem gondolja komolyan, hogy ha Orbán Viktor üzleti ügyekben akar tárgyalni a Népszabadságot a leggaládabb módszerekkel tönkretevő H. Pecinával, akkor erre nem talál alkalmasabb helyszínt és lehetőséget, mint a hatalmas magyarországi média érdeklődéssel kísért bécsi hivatalos látogatását. Ennek a látszólag négyszemközti, valójában azonban a nyilvánosság számára rendezett találkozónak egyetlen célja volt: megüzenni a média még nem kormánypárti részének, hogy amennyiben nem paríroznak, akkor rájuk is a Népszabadság sorsa vár. Üzenet volt, hogy a milliárdos csalásért jogerősen elítélt Pecina "jó ember", mert vállalta a piszkos munkát és gengszter módszerekkel kinyírta Magyarország legnépszerűbb és legnagyobb befolyású ellenzéki lapját. Ha Orbán valóban üzleti ügyben akart volna tárgyalni Pecinával, akkor P. a TEK kísértében, titokban érkezett volna Felcsútra. Orbánnak és Pecinának azonban nyilván nem volt semmiféle fontos megbeszélnivalója, a miniszterelnök csupán azért rendelte magához a mindenre hajlandó, köztörvényes bűnözőt, hogy üzenjen a média tulajdonosoknak és az újságíróknak. Pecinának pedig nyilván imponált, hogy miközben a saját hazájában minden tisztességes polgár úgy néz rá, mint egy többszörösen elítélt csalóra, a magyar miniszterelnök külön fogadja. És a sajtó ahelyett, hogy a nyílt fenyegetést olvasta volna ki a találkozóból, azon rugózik, hogy vajon miért nem hozzák nyilvánosságra a megbeszélés témáit. Újra és újra lépre mennek és elhitetik magukkal és közönségükkel, hogy ha Orbán titokban akart volna találkozni Pecinával, akkor ezt nem tudta volna megtenni. Pedig Orbán nekünk, szabad és független magyar állampolgároknak akart üzenni ezzel a találkozóval.

Zárt ajtók mögött

ŐSBIZALOM

ZVOLSZKY ZITA

Ősbizalom (olaj, vászon, 100x120 cm)

HÁZI FELADAT KÓRHÁZIGAZGATÓKNAK

GELLÉRT ANDRÁS

(https://befalazottlelek.blogspot.hu)

- Szervusz Miklós! Tudunk beszélni?

- Szerencséd van, éppen most ért véget az igazgatói értekezlet. A délutáni vizitre készülök, de van még időnk addig. Hallgatlak.

- Annyira kellemetlen amiért hívlak.

- Reményi kolléga, elég régen ismerjük már egymást ahhoz, hogy nyíltan beszéljünk. Ki vele, mi a gondod?

- Azt szeretném megkérdezni, hogy Te megírtad-e?

- Mit?

- Nem akarom itt a telefonban, hátha lehallgatnak.

- Na és aztán mi van akkor ha lehallgatnak? Mit kellett volna megírnom?

- A HF-et.

- Mi az a HF?

- Na jó kimondom. Házi feladat.

- A múlt hetit megírtam, el is küldtem. 

- És az ehetit?

- Még nem volt rá időm, de délután gyorsan összedobom azt is.

- Segítenél nekem?

- Miben?

- A házi feladatban. Fogalmam sincs mit írjak.

- Ne viccelj, nagyon egyszerű. Jó híreket kell írni a kórházról és kész.

- Képtelen vagyok erre.

- Korrepetáljalak?

- Nagyon hálás lennék érte.

- Rendben, akkor gyere át délután háromra és segítek megírni.

Professzor Kolossváry Miklós tanszékvezető, kórházigazgató szobája, délután 15 óra.

- Húzd ide a széket Reményi kolléga. Látsz rendesen, vagy kapcsoljak nagyobb fényt?

- Tökéletes, köszönöm.

- Diktáljam, vagy csak ötleteket adjak?

- Rád bízom Miklós.

- Ha akarod lemásolhatod az én házi feladatomat, csak arra ügyelj, hogy a kórház címe más legyen.

- Írjunk újat.

- Jó. A lényeg ugye, mert ezt kérték, a pozitív tartalom. Tehát még véletlenül se írj a házidba olyat, hogy a héten sokan haltak meg az osztályokon, nincs elég gyógyszer, vagy nővérhiány van. Nincs nővérhiány. Sőt, olyan sokan vannak, hogy nem is tudsz új embereket felvenni, mert nem lenne elég munka a számukra. Ugyanezt a formulát alkalmazhatod az orvosok esetében is. Tele vagy jobbnál jobb szakemberekkel, a külföldről hazatérő orvosokat pedig fájó szívvel kénytelen vagy elutasítani, vagy visszairányítani oda ahonnan jöttek.

- Akkor mit írjak a háziba?

- Kezd azzal, hogy a kórházatokban ettől a héttől kezdve a Nobu és a Gusto étterem szakácsai főznek, természetesen lesz vegán és hagyományos menüsor is, ami ugye jelentős változás a korábbi egy szelet kenyér+mackósajt vagy kenyér+felvágott ebédekhez képest.

- De két jó hírt kérnek tőlem.

- Ez miért gond? Tele vagyunk sikertörténetekkel Nyugodtan vedd bele a házidba, hogy a héten megnyílt a kórházi wellnes-részleg, ahol van hydromasszázs kád, infra és külön gőzszauna, sőt egy 25 méteres gyógyvizes medence is.

- Ezt nem írom bele.

- Miért nem?

- Mert nem igaz.

- És? Kit zavar?

- Engem.

- Ugyan már! Nézz a könyvespolcomra! Mit látsz?

- Könyveket.

- Milyen könyveket?

- Értékes orvosi szakkönyveket.

- Nézd meg jobban!

- Ezek szét vannak rágva.

- Pontosan erről beszélek! Tele vagyok rágcsálókkal, de nincs pénzünk az irtásra. Semmire sincs pénzünk. De ha ezt megírom, másnap már nem engednek be a kórházba.

- Ez igaz. Mit gondolsz túlzás lenne beleírni a végére, hogy a kutatási részlegünkön sikerült embert klónoznunk?

- Nem túlzás. Ötöst fogsz kapni a házidra.

St. James Hospital Malta