EGY BÁTOR EMBER

LÉVAI JÚLIA MÍRA

(Facebook; 2017. december 21.

Lánczi András a Financial Times-nak adott nyilatkozatában nyíltan kimondta, hogy Orbán társadalmi szerkezetátalakítási koncepciója azonos a kommunistákéval, pontosabban a bolsevikokéval, amennyiben ugyanúgy mesterségesen akar létrehozni egy számára megfelelő uralkodó osztályt, ahogyan azok. Csak ez most nem a munkásosztály, hanem az állítólagos „nemzeti vállalkozó réteg”.

Az semmi, de ennek révén azt is kimondta, hogy Orbán semmit nem bíz a természetes társadalmi-piaci folyamatokra, hanem ő akarja meghatározni, hogy ki álljon az általa preferált réteg csúcsán, vagyis hogy Orbán egy közönséges voluntarista politikus.

Én pedig higgyem el, hogy a kormány „nem hivatalos ideológusának” (az is milyen már, hogy egyáltalán létezik ez a kifejezés?!) halvány fogalma sincs az egyes társadalmi rétegek formálódásának természetéről, és még életében nem hallott arról, hogy pl. az ilyen csúcsok nem belülről szoktak kialakulni. Továbbá hogy azon csak megszállott diktátorok szoktak dolgozni, hogy ezeket a csúcsokat (ld. még: „élcsapat”) a politika hozza létre, a hatalom erejével.

Mindenesetre Lánczi most úgy tesz, mintha komolyan hinné, hogy Orbán politikája egy igazságtételen alapuló, jogos revanspolitika, amit ő, mint tanult értelmiségi, jó lelkiismerettel védhet. Hiszen a szocializmusban elnyomták a szabad vállalkozást meg a nemzeti érzést, ezért most azoknak kell fölül lenniük, akik szabadon vállalkoznak és van nemzeti érzésük.

Érdekes, azt nem tette hozzá, hogy Orbán Rákosinál is sztálinistább. Hiszen Rákosi legalább nem az egész országnak szánt, külföldről kapott fejlesztési-felzárkóztatási pénzekből kezdte el felhozni az addig valóban nyomorgó munkásokat és parasztokat (megtehette volna, ha az egész szovjetizált blokk nem utasítja el a Marshall-segélyt), hanem „csupán” egy másik csoporttól (a hazai arisztokráciától és a vállalkozói rétegektől) vette el a vagyonát, és azt csoportosította át, a kiegyenlítés és igazságtétel céljaira hivatkozva. Orbán viszont most az egész országtól és annak nagyon sokféle rétegétől lopja el és osztja szét teljesen önkényesen a pénzeket, kizárólag a „most mi jövünk!” revansizmusára hivatkozva, miközben ebben épp a „mi” tartalma nincs megindokolva.

Miért éppen azoknak kell a mesterségesen létrehozott osztály csúcsán állniuk, akiket Orbán arra kijelölt?

Ha nem őket tenné a csúcsra, akkor most vajon a dolgok természetes folyamatai szerint kik kerülnének belülről oda?!

És miközben ezeket a kérdéseket senki sem teszi föl sem magának, sem neki, Orbán olyan emberekhez csoportosítja át a pénzt, akik egyáltalán nem képviselnek semmiféle, addig elnyomott és fölemelkedésre érett csoportot, amelynek most már éppen ideje átsorolódnia a rendszer kedvezményezettjeinek csoportjába, mert a tagjai addig pont úgy nyomorogtak, mint a Horthy-korszakban a prolik, cselédek, napszámosok.

Dehogyis nyomorogtak! Épp úgy éltek, azon a tudatosan középen tartott, cserében meglehetősen biztonságos szinten, mint az ország többsége. Kivéve, aki külföldre ment és ott élt nálunk sokkal jobban, amíg haza nem jött, kiélvezni a rendszerváltás kínálta szabadságokat. Most pedig kizárólag annyit tudnak felmutatni, hogy magyar származásúak, magyar az anyanyelvük és igen jó a személyes viszonyuk a pénzzel. Továbbá hogy hűen szolgálják jótevőjük hatalmi törekvéseit, és ki tudja, milyen módszerekkel, de folyamatosan fenntartják az ő személyes gyarapodását szolgáló, egyre elképzelhetetlenebb méretű vagyonokat. Amelyek zöme állótőke és sehol nem hasznosul, semmiféle termelést, kereskedelmet, munkahely-növekedést, óvoda-iskola gyarapodást, innovációt vagy mobilitást nem segít elő. Viszont a létrehozásukkal évtizedekre ellopták a többiektől az előrelépés lehetőségét.

Ezek az emberek nem mások, mint Orbán hatalomtechnikai kedvezményezettjei és nyakig a pénzben fürdőző arisztokratái. Akik között viszont egyetlen olyan sem akad, aki képes lenne akár csak felismerni mondjuk egy kortárs Haydn vagy Beethoven jelentőségét, és akár egy évre is leszerződtetné az udvari zenészének vagy a lányai tanárának.

Viszont van nekik egy Lánczi Andrásuk, aki, komolyan mondom, elképesztően bátor ember. Hol látni még egy értelmiségit, aki – szembeköpve közben a saját státusát és a tudásait – azzal védi a megbízóját, hogy az „semmivel sem rosszabb a kommunistáknál”? És hogy bár tényleg oligarchákat gyűjt be maga alá, na de micsoda hős, hogy ezt nyíltan teszi?!

Én biztosan nem merném megtenni, de nem is lett belőlem semmiféle kormány – mije is? Ja, „nem hivatalos ideológusa”. Úgyhogy büszkék lehetnek egymásra, mindenképpen. Gratulálunk!