Rózsa Edit ma megnyerte a Kocsonyafesztivál lenyúlása miatt indított pert a Kúrián.
RÓZSA EDIT
RÓZSA EDIT
(facebook; 2017. szeptember 26.)
Sokat töprengtem az éjjel egy törmelékhalmaz közepén, a szétterülő radiátor feletti átlátható ablakon kibámulva; hogy az idén már melegben alszom. Meg hogy talán most...Hogy már három éve, nem feladva, mentális örökségemből, kulturális és gazdasági tőkémből vívom a magam kis szabadságharcát a hatalom egyik helytartójával, a mai magyar valóság általa megtestesített gátlástalan visszaéléseivel szemben. Hogy apámtól, anyámtól, a szegedi Rosenberg, vagy az erdélyi Árva famíliától ragadt belém az a fene nagy igazságérzet, a dacos és kitartó, olykor szélsőségesen altruista önfeladó lázadás az igazságért, a tisztességért, a becsületért, a szabadságért, a jóért. Hogy hol a határ? Hogy miért legyek tisztességes? Hogy van határa? Hogy miért érzem, ebben a "harcban" magányos vagyok. Hogy miközben számos sorstársam éli át, hogy kifosztják, javait ellopják, megfenyegetik, rágalmazzák, feljelentik, megzsarolják, vagy akár baseball ütős fickókkal próbálják jobb belátásra bírni, addig csak színjáték zajlik; a hatalom ellen fizetésből küzdők leginkább magukkal foglalkoznak és a tolvaj, korrupt hatalom pórázán lógva ugranak egymásnak. (By the way, a több mint egy éve tett feljelentésemre még csak nem is reagált a rendőrség...) És töprengem azon is, csak a véletlen műve, hogy a gazdasági peremben, az alperes önkormányzat javára ítélő fiatal bírót pár hónapra rá nevezik ki a Kúriára. Meg azon, hogy nincs aki ne tudná, nem kérdés a bitorlás, a kisajátítás, a tisztességtelen piaci magatartás, és mégis a tolvajt, a Döbrögiket védi az igazságszolgáltatás, az én országom igazságszolgáltatói. Meg azon, hogyan alszanak a megalkuvók, az árulók, a meghajlott gerincű talpnyaló lakájok, az orgazdák, a hatalmat elvtelenül kiszolgálók. Hogy maradtak-e álmaik? Hogy ők vajon mit tudnak amit én nem? Hogy én mit tudok, amit ők nem? Hogy akarom-e tudni? Apámat nézem a monitoron, aki korán elment. Hinni akarom, hogy büszke rám. Akarom hinni, hogy támogat, megerősít; helyesen cselekszem. Végül is, a mai nap is csupán egy állomás. Tisztább a kilátás, a törmelékből pedig újra épül az élet. Vagy ítéletet hirdetnek, vagy ítéletet hoznak. Csupán ennyi..., nem feladni. Jó reggelt!
Sokat töprengtem az éjjel egy törmelékhalmaz közepén, a szétterülő radiátor feletti átlátható ablakon kibámulva; hogy az idén már melegben alszom. Meg hogy talán most...Hogy már három éve, nem feladva, mentális örökségemből, kulturális és gazdasági tőkémből vívom a magam kis szabadságharcát a hatalom egyik helytartójával, a mai magyar valóság általa megtestesített gátlástalan visszaéléseivel szemben. Hogy apámtól, anyámtól, a szegedi Rosenberg, vagy az erdélyi Árva famíliától ragadt belém az a fene nagy igazságérzet, a dacos és kitartó, olykor szélsőségesen altruista önfeladó lázadás az igazságért, a tisztességért, a becsületért, a szabadságért, a jóért. Hogy hol a határ? Hogy miért legyek tisztességes? Hogy van határa? Hogy miért érzem, ebben a "harcban" magányos vagyok. Hogy miközben számos sorstársam éli át, hogy kifosztják, javait ellopják, megfenyegetik, rágalmazzák, feljelentik, megzsarolják, vagy akár baseball ütős fickókkal próbálják jobb belátásra bírni, addig csak színjáték zajlik; a hatalom ellen fizetésből küzdők leginkább magukkal foglalkoznak és a tolvaj, korrupt hatalom pórázán lógva ugranak egymásnak. (By the way, a több mint egy éve tett feljelentésemre még csak nem is reagált a rendőrség...) És töprengem azon is, csak a véletlen műve, hogy a gazdasági peremben, az alperes önkormányzat javára ítélő fiatal bírót pár hónapra rá nevezik ki a Kúriára. Meg azon, hogy nincs aki ne tudná, nem kérdés a bitorlás, a kisajátítás, a tisztességtelen piaci magatartás, és mégis a tolvajt, a Döbrögiket védi az igazságszolgáltatás, az én országom igazságszolgáltatói. Meg azon, hogyan alszanak a megalkuvók, az árulók, a meghajlott gerincű talpnyaló lakájok, az orgazdák, a hatalmat elvtelenül kiszolgálók. Hogy maradtak-e álmaik? Hogy ők vajon mit tudnak amit én nem? Hogy én mit tudok, amit ők nem? Hogy akarom-e tudni? Apámat nézem a monitoron, aki korán elment. Hinni akarom, hogy büszke rám. Akarom hinni, hogy támogat, megerősít; helyesen cselekszem. Végül is, a mai nap is csupán egy állomás. Tisztább a kilátás, a törmelékből pedig újra épül az élet. Vagy ítéletet hirdetnek, vagy ítéletet hoznak. Csupán ennyi..., nem feladni. Jó reggelt!
 |
| Fotó: Rózsa Edit |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése