GAÁL PÉTER
(facebook; 2017. február 3.)
Megnéztem tegnap Orbán és Putyin sajtótájékoztatóját. Vagyis ma hajnalban. Először az M1 kapcsolódik be, csak utána tudok továbbmenni az állatkáimhoz (Nat Geo Wild, BBC Earth, Animal Planet), és néha hosszú percekre ott ragadok. Jó, csak belenéztem, beismerem. Amit láttam, abból a következő derült ki: több hónapos előkészítés után, rengeteg biztonsági intézkedéssel, rengeteg embert mozgatva, rengeteg költséggel, még több embert feltartva pár órára iderepül a világ egy hatalmassága, hogy biztosítsa a helyi kiskirályt: azt a gázt és olajat, amit piaci áron ad el neki, tehát amiből (többek között) országa él, továbbra is megveheti, szintén piaci áron. A jó fizetőképességet a sajtótájékoztatón külön ki is hangsúlyozta. Mellékesen beszéltek még egy üzletről, amihez egyikük se ért, se mint üzlethez, se mint szakmához (ez volna Paks 2.). Nem részletezték, minek is tették volna, amikor mindketten annyit mondhattak volna róla, mint Mészáros Lőrinc a televíziózásról, a többit pedig nem mondhatták. Vártam, hogy Putyin hozzátegye, hogy "nagyon szép volt a Hősök tere, már csak ezért is érdemes volt iderepülnöm", de nem tette hozzá. Pedig ezzel is múlt volna az idő.
Ez most tiszta rizsa volt. Nem mindig az, mert néha célzatosan forgalmaznak, persze ott sem az a tartalom, amit a nagyérdemű hall, inkább az a fontos, AMIRŐL hall. Hogy miért mondják neki, és miért úgy mondják, ahogy mondják. Hogy a jó Göbbels doktor miért tartja fontosnak megemlíteni a népi német anyókát, aki fogai közt kis motyójával, a Dunát átúszva, épp az utolsó pillanatban menekül meg a csehszlovák szoldateszka erőszaktevése elől. Hogy a jó Bencsik vitéz, szokása szerint kissé túlzásba víve a szervilizmust, miért tartja hazaárulónak az olimpaiügyi népszavazás szervezőit és a kezdeményezés támogatóit. Hogy a jó Nyakó mester miért beszél Vona Gábor meleg popsijáról, párhuzamosan a vezénylő tábornok zsúrpubizásával.
Miért, miért, miért? Miért jött Vlagyimir Vlagyimirovics Magyarországra? Leonyid Iljics Brenzsnyev tizennyolc évig volt az SZKP főtitkára. Ez idő alatt négyszer tett látogatást hazánkban, 1972-ben (november 27.) az iskola többi diákjával engem is kirendeltek integetni a Kossuth Lajos utcára. (Ennek a vizitnek további érdekessége, hogy a pártfőtitkár először a tököli szovjet katonai repülőtéren landolt, ahová a reformok miatt raportra rendelte Kádárt, a ferihegyi fogadást csak ezt követően rendezték meg. Az előző esti invitálás emlékek sokaságát idézhette fel a a magyar első titkárban, Maléter tököli útjától a saját akkori szerepléséig. Valószínűleg nem kísérték kellemes érzések.) Sztálin egyszer sem, Hruscsov szintén négyszer járt nálunk (1958. április 2. - további kilenc napig maradt!-, 1959. június, 1959. november vége-december eleje, 1964. március vége-április eleje). De ők császárok voltak, ha nem is úgy hívták őket, és - ellentétben ez idő szerint Putyinnal - a saját provinciájukba érkeztek, akár annak idején Ferenc József. Edward király, angol király léptet fakó lován. Hruscsovnak pluszban még egy válságot is el kellett hárítania (amit - van ilyen verzió - ő maga idézett elő). A valódi arisztokraták mintájára ők is szerettek vadászni - a parvenük és bitorlók igyekeznek legalább külsőségekben hasonlítani azokhoz, akiknek a hatalmát bitorolják. Nem írom, hogy lásd a mai Magyarországot.
Ha módjukban áll visszanézni a sajtótájékoztatót, tegyék meg. Figyeljék meg az arcokat, s hozzá Orbán mondókáját. Hogy közben hova néz, hogy fogalmaz, és kire emlékezteti ez Önöket. Jól gondolják: egy nebulóra, aki időnként a tanárra pillant, hogy jól mondja-e. Nem helyesen, hanem jól, azaz az elvárásoknak megfelelően. Ez humán tantárgy. Történelem, de inkább világnézet. Mindkettejüknek van benne gyakorlata. A KISZ se volt nagyon más, mint a Komszomol. A párttitkár apuka MSZMP-je se, mint az SZKP.
Amiben ez a helyzet mégis különbözik bármelyik egykori magyar első titkár beszámolójától bármelyik szovjet főtitkár jelenlétében, az az, hogy mi most EGY MÁSIK SZÖVETSÉG ELKÖTELEZETT TAGJAI VAGYUNK, úgy gazdaságilag, mint politikailag és katonailag. Putyin nem a mi gazdánk, még egyelőre. Bár ki tudja. Iulius Caesar 19 évesen három évig vendégeskedett IV. Nikomédész büthiniai király udvarában. Amikor később felszólalt a szenátusban a király lánya, Nüsza érdekében, felemlegetve a sok jót, amit ő a királytól kapott, Cicero félbeszakította: "Hagyd ezt, hisz köztudott, hogy ő mit adott neked, és te mit adtál neki." No persze ő akkor valami olyasmire célzott, mint amire Nyakó mester Vonát illetően, és amire mi most nem.
A televíziónéző jogosan esik zavarba. Ki, kivel most, hogyan és miért? Már a NATO-ba való belépéskor eltemettem azt az előítéletemet, hogy mi mindig a vesztes oldalon kötünk ki, most tessék, exhumálhatom. De még NATO-tagok vagyunk! kiált fel az Olvasó. Igen, még azok vagyunk. És az Európai Unió tagjai is! Még azok is. Ameddig a személyes érdekek úgy kívánják. Jól olvasták: személyes érdekek. Az ország itt nem játszik. Soha nem is játszott. Egy uborkafára felkapaszkodott béka csak béka marad. Még uborka sem lesz belőle. Ez pszichológiai probléma, nem politikai. Ferenc József se lehetett egészséges lelkületű, a gyerekkori drill és annyi tragédia után, veti fel az Olvasó. Bizonyára nem. De volt valami, ami ezekben a régi vágású emberekben megelőzte a magánéletet: a kötelesség. Ha másra nem, erre jó volt a származástudat. Nézzenek meg egy régi magyar filmet. Mondjuk, a Halálos tavaszt még egyszer. Egy úrnak voltak kötelességei. Nem mások felé, hanem maga felé. Saját méltósága felé. Amikor Waterloonál az egyik, ágyútűzben álló brit négyszög katonái nem elszaladtak, csak lehajtották a fejüket, a parancsnokuk azt kiáltotta: szégyen, gyalázat! Erre az összes ember egyszerre húzta ki magát, és úgy is maradt, ameddig parancsot nem kapott a támadásra. Kétharmados veszteséget szenvedtek, tizennyolc tisztjükből pedig tizenhat halt vagy sebesült meg.
Ami az egész gázkérdés interpretálásában érdekes volt, annyi, hogy az Unió úgymond nem teljesíti az ígéreteit, nyilatkozta a magyar miniszterelnök, ellentétben nagy keleti barátunkkal. Ezért vagyunk kénytelenek hozzá fordulni. Ukrajna kérdésében is teljes volt az egyetértés. Ne nézzenek bután. Képzeljenek el egy futballistát, aki, miután nem kap gólpasszt, a megszerzett labdát saját hálója előtt odagurítja az ellenfélnek. Ez történt most, függetlenül attól, hogy mi épült meg, mi nem, és mit írtak alá Minszkben.
De ezért ugyan nem volt érdemes idejönni. Akkor mi másért? Csak valami olyasmiért, amit személyesen kell megtárgyalni. Személyesen nagy államtitkokat és személyes dolgokat szoktak megbeszélni. Csupa olyasmit, amit nem kívánatos még oly jól védett kommunikációs csatornákon keresztül sem. Ami csak kettőre tartozik. Illetve, amiről nem kívánatos, hogy bárki gyanakvását felkeltse. Például egy üzenetet, amit szív küld szívnek. Koma komának, de nem akarja, hogy ángyomasszony is megtudja. Ő megy, de vedd úgy, mintha én jönnék. Apropó, mikor is látogat Orbán Viktor Kínába? Mintha Szijjártó Péter január 27-én, hat nappal Putyin villámlátogatása előtt májust mondott volna. Hát persze, "előadást tart majd az Egy övezet, egy út fórumon. Idén pedig Budapesten rendezik Kína és 16 kelet-közép-európai ország találkozóját."
Mindenki játssza kisded játékait. Csak nagy játék ne legyen belőle. Önök pedig, kedves Olvasók, ne azon agyaljanak, hogy mi lesz a gázzal. Gáz lesz.
(facebook; 2017. február 3.)
Megnéztem tegnap Orbán és Putyin sajtótájékoztatóját. Vagyis ma hajnalban. Először az M1 kapcsolódik be, csak utána tudok továbbmenni az állatkáimhoz (Nat Geo Wild, BBC Earth, Animal Planet), és néha hosszú percekre ott ragadok. Jó, csak belenéztem, beismerem. Amit láttam, abból a következő derült ki: több hónapos előkészítés után, rengeteg biztonsági intézkedéssel, rengeteg embert mozgatva, rengeteg költséggel, még több embert feltartva pár órára iderepül a világ egy hatalmassága, hogy biztosítsa a helyi kiskirályt: azt a gázt és olajat, amit piaci áron ad el neki, tehát amiből (többek között) országa él, továbbra is megveheti, szintén piaci áron. A jó fizetőképességet a sajtótájékoztatón külön ki is hangsúlyozta. Mellékesen beszéltek még egy üzletről, amihez egyikük se ért, se mint üzlethez, se mint szakmához (ez volna Paks 2.). Nem részletezték, minek is tették volna, amikor mindketten annyit mondhattak volna róla, mint Mészáros Lőrinc a televíziózásról, a többit pedig nem mondhatták. Vártam, hogy Putyin hozzátegye, hogy "nagyon szép volt a Hősök tere, már csak ezért is érdemes volt iderepülnöm", de nem tette hozzá. Pedig ezzel is múlt volna az idő.
Ez most tiszta rizsa volt. Nem mindig az, mert néha célzatosan forgalmaznak, persze ott sem az a tartalom, amit a nagyérdemű hall, inkább az a fontos, AMIRŐL hall. Hogy miért mondják neki, és miért úgy mondják, ahogy mondják. Hogy a jó Göbbels doktor miért tartja fontosnak megemlíteni a népi német anyókát, aki fogai közt kis motyójával, a Dunát átúszva, épp az utolsó pillanatban menekül meg a csehszlovák szoldateszka erőszaktevése elől. Hogy a jó Bencsik vitéz, szokása szerint kissé túlzásba víve a szervilizmust, miért tartja hazaárulónak az olimpaiügyi népszavazás szervezőit és a kezdeményezés támogatóit. Hogy a jó Nyakó mester miért beszél Vona Gábor meleg popsijáról, párhuzamosan a vezénylő tábornok zsúrpubizásával.
Miért, miért, miért? Miért jött Vlagyimir Vlagyimirovics Magyarországra? Leonyid Iljics Brenzsnyev tizennyolc évig volt az SZKP főtitkára. Ez idő alatt négyszer tett látogatást hazánkban, 1972-ben (november 27.) az iskola többi diákjával engem is kirendeltek integetni a Kossuth Lajos utcára. (Ennek a vizitnek további érdekessége, hogy a pártfőtitkár először a tököli szovjet katonai repülőtéren landolt, ahová a reformok miatt raportra rendelte Kádárt, a ferihegyi fogadást csak ezt követően rendezték meg. Az előző esti invitálás emlékek sokaságát idézhette fel a a magyar első titkárban, Maléter tököli útjától a saját akkori szerepléséig. Valószínűleg nem kísérték kellemes érzések.) Sztálin egyszer sem, Hruscsov szintén négyszer járt nálunk (1958. április 2. - további kilenc napig maradt!-, 1959. június, 1959. november vége-december eleje, 1964. március vége-április eleje). De ők császárok voltak, ha nem is úgy hívták őket, és - ellentétben ez idő szerint Putyinnal - a saját provinciájukba érkeztek, akár annak idején Ferenc József. Edward király, angol király léptet fakó lován. Hruscsovnak pluszban még egy válságot is el kellett hárítania (amit - van ilyen verzió - ő maga idézett elő). A valódi arisztokraták mintájára ők is szerettek vadászni - a parvenük és bitorlók igyekeznek legalább külsőségekben hasonlítani azokhoz, akiknek a hatalmát bitorolják. Nem írom, hogy lásd a mai Magyarországot.
Ha módjukban áll visszanézni a sajtótájékoztatót, tegyék meg. Figyeljék meg az arcokat, s hozzá Orbán mondókáját. Hogy közben hova néz, hogy fogalmaz, és kire emlékezteti ez Önöket. Jól gondolják: egy nebulóra, aki időnként a tanárra pillant, hogy jól mondja-e. Nem helyesen, hanem jól, azaz az elvárásoknak megfelelően. Ez humán tantárgy. Történelem, de inkább világnézet. Mindkettejüknek van benne gyakorlata. A KISZ se volt nagyon más, mint a Komszomol. A párttitkár apuka MSZMP-je se, mint az SZKP.
Amiben ez a helyzet mégis különbözik bármelyik egykori magyar első titkár beszámolójától bármelyik szovjet főtitkár jelenlétében, az az, hogy mi most EGY MÁSIK SZÖVETSÉG ELKÖTELEZETT TAGJAI VAGYUNK, úgy gazdaságilag, mint politikailag és katonailag. Putyin nem a mi gazdánk, még egyelőre. Bár ki tudja. Iulius Caesar 19 évesen három évig vendégeskedett IV. Nikomédész büthiniai király udvarában. Amikor később felszólalt a szenátusban a király lánya, Nüsza érdekében, felemlegetve a sok jót, amit ő a királytól kapott, Cicero félbeszakította: "Hagyd ezt, hisz köztudott, hogy ő mit adott neked, és te mit adtál neki." No persze ő akkor valami olyasmire célzott, mint amire Nyakó mester Vonát illetően, és amire mi most nem.
A televíziónéző jogosan esik zavarba. Ki, kivel most, hogyan és miért? Már a NATO-ba való belépéskor eltemettem azt az előítéletemet, hogy mi mindig a vesztes oldalon kötünk ki, most tessék, exhumálhatom. De még NATO-tagok vagyunk! kiált fel az Olvasó. Igen, még azok vagyunk. És az Európai Unió tagjai is! Még azok is. Ameddig a személyes érdekek úgy kívánják. Jól olvasták: személyes érdekek. Az ország itt nem játszik. Soha nem is játszott. Egy uborkafára felkapaszkodott béka csak béka marad. Még uborka sem lesz belőle. Ez pszichológiai probléma, nem politikai. Ferenc József se lehetett egészséges lelkületű, a gyerekkori drill és annyi tragédia után, veti fel az Olvasó. Bizonyára nem. De volt valami, ami ezekben a régi vágású emberekben megelőzte a magánéletet: a kötelesség. Ha másra nem, erre jó volt a származástudat. Nézzenek meg egy régi magyar filmet. Mondjuk, a Halálos tavaszt még egyszer. Egy úrnak voltak kötelességei. Nem mások felé, hanem maga felé. Saját méltósága felé. Amikor Waterloonál az egyik, ágyútűzben álló brit négyszög katonái nem elszaladtak, csak lehajtották a fejüket, a parancsnokuk azt kiáltotta: szégyen, gyalázat! Erre az összes ember egyszerre húzta ki magát, és úgy is maradt, ameddig parancsot nem kapott a támadásra. Kétharmados veszteséget szenvedtek, tizennyolc tisztjükből pedig tizenhat halt vagy sebesült meg.
Ami az egész gázkérdés interpretálásában érdekes volt, annyi, hogy az Unió úgymond nem teljesíti az ígéreteit, nyilatkozta a magyar miniszterelnök, ellentétben nagy keleti barátunkkal. Ezért vagyunk kénytelenek hozzá fordulni. Ukrajna kérdésében is teljes volt az egyetértés. Ne nézzenek bután. Képzeljenek el egy futballistát, aki, miután nem kap gólpasszt, a megszerzett labdát saját hálója előtt odagurítja az ellenfélnek. Ez történt most, függetlenül attól, hogy mi épült meg, mi nem, és mit írtak alá Minszkben.
De ezért ugyan nem volt érdemes idejönni. Akkor mi másért? Csak valami olyasmiért, amit személyesen kell megtárgyalni. Személyesen nagy államtitkokat és személyes dolgokat szoktak megbeszélni. Csupa olyasmit, amit nem kívánatos még oly jól védett kommunikációs csatornákon keresztül sem. Ami csak kettőre tartozik. Illetve, amiről nem kívánatos, hogy bárki gyanakvását felkeltse. Például egy üzenetet, amit szív küld szívnek. Koma komának, de nem akarja, hogy ángyomasszony is megtudja. Ő megy, de vedd úgy, mintha én jönnék. Apropó, mikor is látogat Orbán Viktor Kínába? Mintha Szijjártó Péter január 27-én, hat nappal Putyin villámlátogatása előtt májust mondott volna. Hát persze, "előadást tart majd az Egy övezet, egy út fórumon. Idén pedig Budapesten rendezik Kína és 16 kelet-közép-európai ország találkozóját."
Mindenki játssza kisded játékait. Csak nagy játék ne legyen belőle. Önök pedig, kedves Olvasók, ne azon agyaljanak, hogy mi lesz a gázzal. Gáz lesz.
 |
| Dr Bubó; A küldönc |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése