(facebook; 2017. február 23.)
A nyolcvanas években nagyon sokat jártunk Kaposvárra a színházba, mert
Laci gyakran dolgozott ott. Életem legjobb élményei közé tartoznak az
ott töltött napok és az ott látott színházi előadások. A Kaposvári Csiky
Gergely Színház fantasztikus volt! Nagyszerű művészek és előadások,
irigylésre méltóan jó és összetartó közösség, remek hangulat, fűszerezve
természetesen parázs vitákkal és veszekedésekkel. És hogy ez milyen
kiváló és progresszív színház, azt nemcsak mi "fővárosi értelmiségiek"
tudtuk , hanem az elvtársak is. Bár időről-időre kellemetlenkedtek, de
alapvetően nagyra értékelték azt, ami a színházban történt. Emlékszem,
amikor egy-egy bemutatóra lejött néhány illetékes elvtárs a fővárosból
és eljöttek a helyi párt notabilitások, meg voltak tisztelve, ha egy-egy
színész, rendező szóba elegyedett velük. Persze sokszor lebegett a
botrány, a betiltás szele egy-egy előadás felett, de végül is mindent
megcsinálhattak a művészek, amit akartak. Volt Marat halála a végén
"bevonuló" tankokkal, amit senki nem érthetett félre, voltak
Spiró,Kornis és Eörsi darabok és a klasszikus daraboknak is majdnem
mindig volt üzenete a regnáló hatalomnak. Csaknem minden bemutató
lázadás volt a rendszer ellen. És mégis hagyták működni, sőt alig
titkoltan még értékelték is mindazt, ami a színházban történt. Mindez
annak kapcsán jutott eszembe, ami most Jordán Tamással és a szombathelyi
színházzal történik. Újra csak az önmagáért való rombolás mámora.
Tönkreteszik a színházat - a semmiért. Azért, hogy ne legyen. Semmi
mást nem akarnak csak pusztítani, tönkretenni valamit, ami felépült, ami
jól működött, amit szerettek az ott dolgozó művészek és szeretett a
közönség. A szombathelyi színház nem volt ellenzéki színházi, de nem
volt az övék sem. És ez elég ahhoz, hogy szétverjék. Aki nem hódol be,
az pusztuljon. Ahogy tönkretették a Nemzeti Színházat és az Új Színházat
is. Milyen sors vár arra az országra, amely szó nélkül tűri, hogy
megfosszák minden szellemi, kulturális értékétől? Marad a tél, a csend, a
hó és a halál...
 | |
| Jordán Tamás; fotó: Szalmási Péter |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése