"VISSZAADNI"

SIMKÓ JÁNOS

(facebook; 2017. február 26.)

Kedves barátaim, aki úgy gondolja, hogy hosszú volt a tél, meg elege van ebből ez az egész rémséges, mindenhová beszivárgó katyvaszból, és mint én, kissé lemerült, nos annak jó szívvel ajánlom, hogy kapcsolja rá magát Szüts Miklós töltőjére a Kiscelli Múzeumban. Figyelem! Nem gyorstöltő! Hedonisták lapozgathatnak hozzá Esterházyt, bár a Templomtérben félhomály van, de a képek, mindent visszaadnak. Ezt a "visszaadnak"-ot meg szántszándékkal végszónak írtam, én balra el, jön Esterházy és Szüts!

"Mielőtt még a készülő képre nézhetett volna, tekintetét szó szerint lebilincselte a fotó, ama hajnal. Te, öregem, szólalt meg Esti, mintha Ottlik-szövegben volna (drága öregem, édes Bébé), ennek a képnek a leheletfinom sfumatós fraktúráját - na! na! - úgysem tudja a festmény visszaadni. Hülyeség, bólintott azonnal a festő. Mért kéne bármit is visszaadni? Esti, vette észre Esti, tényleg micsodábbnak, hülyébbnek mutatta magát, mint volt valójában. A fotó nem tud úgy bánni az idővel, mint a festmény, vagy még egyszerűbben: a fotón nincs idő, illetve van, de meg van fagyva, a festményen meg van, és mintha a száját, vagy a szája előtt egy zsíros falatot, végighúzta a festő a papíron az ecsetjét."
(Esterházy: Most jut eszembe, mégis van művészet; Szütsnek, Vojnichnak. 2008)